Szilárd tüzelőanyagok, Fa elgázosítók, Pellet kazánok, kandallók.

Felmerült a hagyományos szilárd tüzelőanyagok használatának a lehetősége is. Próbáltunk utána járni ennek a fűtési módnak is.

Mivel a legtöbb helyen ezt említik a legolcsóbb tüzelési módnak, elsőként ennek próbáltunk utána járni. Talán itt volt a számokkal a legnehezebb dolgunk, mert itt attól függ a fűtési költség, hogy éppen milyen áron milyen minőségű fát. Arra többen is felhívták a figyelmünket, hogy nem biztos, hogy a legolcsóbb fa lesz a legolcsóbb mire vége a télnek…

A brikett, pellet esetében kevéssé árnyalt a kép. Ezeknél a súly meghatározása egyértelműbb, mint a tűzifa esetében.

Még egy fontos tényező, amit a szilárd tüzelőanyagoknál figyelembe kell venni, ez pedig az hogyan mérjük a saját időnket? Mivel ez a fűtési módozat jár a legtöbb munkával, farakodással, favágással, takarítással. Ha a saját időnk „drága”, akkor ez a fűtési típus nem nekünk való.

Ami az anyagi oldalon jelentkező plusz teher, ezeknél a fűtési módoknál általában előre ki kell fizetni akár az egész fűtési szezon költségét. (Gondoljunk csak arra, hogy a tűzifát sok esetben egy egész éven keresztül szárítani kell, hogy elérjük a megfelelően alacsony nedvesség tartalmat.)

Az egyik legkomolyabb kiadás lehet még a fentieken kívül, ha megfelelő kémény nincs még kiépítve.

Fa elgázosító kazán

A lényege röviden, hogy a fa égése során keletkező éghető gázokat is hasznosítja, így akár közel 90%-os hatásfokot is elérhetünk. Ezzel nem csak a költségeket csökkenthetjük, de kevesebbszer kell a tűzre tenni kényelmi szempontból is előnyösebb a hagyományos fatüzelésnél. A közel tökéletes égéssel a környezetbe kerülő károsanyagok mennyisége is minimalizálható, tehát viszonylag környezetbarát fűtési módról van szó.

A sok előny mellé azért jónéhány hátrány is társul. Ezek a kazánok jó minőségű száraz tüzelőanyagot igényelnek. Ami 20 % vagy kevesebb nedvesség tartalmat jelent tűzifa esetében. Ezt pontosan ellenőrizni nem is feltétlenül egyszerű, és általában azt jelenti, hogy a frissen kivágott fát közel 2 évig kellene tárolni – szárítani. Aki ezt nem veszi komolyan annak a kazánja könnyen tönkre mehet, mivel a nedves fa égetésekor az energia egy jelentős része a nedvesség tartalom elpárologtatására megy el. Ugyanakkor ennek a folyamatnak a melléktermékeként savas kémhatású gőz és folyadékok keletkeznek, ami hozzájárul a kazán idő előtti meghibásodásához.

A nagy mennyiségű fát tárolni kell, ez még olyan helyen is problémát okozhat, ahol nagy udvar/kert van. A fát fel kell aprítani megfelelő méretűre, és azt el kell juttatni a kazánig.

Napi szinten gondoskodni a tűzről, begyújtani, szükség esetén takarítani.

Ez egy könnyű pihenős hétvégi napon még kellemes testmozgás is lehetne. De azért valljuk be, ezen napok száma jelentősen kisebb, mint a „rohanunk a gyerekkel az iskolába, futunk dolgozni és ki sem látszunk a teendők közül” napok száma. A sok pozitívum mellett, „kényelmi” szempontok miatt ezt a fűtési módot elvetettük.

Pellet kazán

A Fa elgázosító helyett nagyon sokan alkalmazzák a pellet kazánokat. A pellet a fához képest kevéssé munkaigényes, fűtési igénytől és pellet kazántól függően itt kb. 2 hetente elég feltölteni a rendszert, valamint feltöltéskor érdemes a szokásos karbantartást, hamu eltávolítást is elvégezni.

Mivel a pellet magas hőmérsékleten ég ezért még a fa tüzelésű kazánoktól is alacsonyabb a károsanyag kibocsájtás.

Ezek alapján kényelmi oldalon egy élhetőbb megoldás, is lehetett volna.

Viszont a pellet kazánok helyigénye a mostani gáz és elektromos kazánokéhoz képest hatalmas. A mi esetünkben a füst elvezetés sem megoldott, mert a kazánt csak a pincében tudnánk elhelyezni viszont itt nincs meg kiépítve a kémény kiállás. Ennek a költsége és a szükséges rongálás mértéke eltántorított minket a pellet kazántól.

Kandalló, cserépkályha, fa és brikett

Akár egyszerű akár épített kandallót, kályhát szeretnénk, itt is érdemes a dolgoknak utána járni. Mert ez a terület is sok buktatót rejt. Első körben a füst elvezetés kiépítése, ami nagyon fontos.

A kandallókat kályhákat nagyon sok féle szempont alapján lehetne csoportosítani. De az egyik legjelentősebb szempont, amit figyelembe kell venni az égéstér típusa. Zárt égéstér az, amikor a kandalló az égéshez szükséges levegőt kívülről veszi, a nyílt égéstér amikor az oxigént a lakótérből nyeri. A zárt égésterű kandallók jóval drágábbak, a kivitelezés is bonyolultabb, mivel a füstelvezetésen kívül a beáramló levegőnek is ki kell egy megfelelő rendszert alakítani. Cserébe sokkal nagyobb akár 80% feletti hatékonysággal képesek ezek a berendezések otthonunk melegítésére.

A nyílt égéstér esetében nagyon fontos, hogy a lakótér levegő utánpótlásának ellátása, ami általában szellőztetéssel oldható meg a legegyszerűbben. Ez ugye nem túl gazdaságos amikor amúgy is fűteni szeretnénk.

Ezeket a berendezéseket már tilos olyan helyiségben használni, ahol szag elszívó üzemel.

Ha a fenti feltételekre nem figyelünk, akár csak rövid ideig használunk egy elszívó berendezést vagy nem szellőztetünk, a füstgáz is könnyen visszaáramolhat, illetve, ha nem kap elegendő oxigént égés közben a tökéletlen égés miatt akár szénmonoxid is kerülhet a lakótérbe. Ennek a veszélyeiről és szomorú következményeiről pedig sajnos minden éveben hallunk a fűtési szezonban…

Mindenképpen érdemes a füstelvezetést és a kémény állapotát szakértővel is ellenőriztetni.

Egy az előírásoknak megfelelő szénmonoxid jelző pedig mondhatni kötelező!

A leírtak alapján kérdés lehet, miért jók akkor ezek a készülékek?

Bizonyos kandallók esetén, nemcsak fa használható fűtőanyagként hanem brikett is, amit nem kell évekig szárítani, a csomagolása folytán könnyen tárolható. Illetve a fűtőértéke is kiemelkedően magas.

A hatékonyság közel sem olyan jó, mint a fa elgázosító vagy pellet kazán esetében. És az ingatlan teljes fűtése sem igazán jól kivitelezhető. Mégis, mint kiegészítő fűtés lehet létjogosultsága. Hogy miért? Ezen kívül minden eddigi felsorolt fűtési módhoz szükséges elektromos áram. Egy áramszünet esetén pedig a fűtésünknek is oda.

Amikor ezzel érveltem ismerőseimnek sokan visszakérdeztek, hogy mikor emlékszem olyanra, hogy 1 óránál tovább volt áramszünet? Sajnos azt kell válaszoljam, hogy emlékszem például 2014 decemberében XII kerületben, Budakeszin és a pilisi térségben az ónos eső okozta károk miatt volt olyan település, ahol napokig nem tudták visszaállítani az áramellátást, az emberek meg a művelődési házak melegedőjében aludtak.

Mivel a kéményünk jó állapotban van és a kiállás is megvan a nappaliban, mint kiegészítő fűtési mód, ezt választottuk.

Sajnos a legjobb fűtési megoldást tovább kell keresnünk!